Sétálunk Csatival. A kutyafuttatónál már 100 méterről rohan felénk a kis foxi, akivel tegnap jól megszaglászták egymást. Gazdája kiabál rá, de nem tudja visszahívni. A kutyák épp farkcsóválva szaglásszák egymást mikor odaér és megneveli, némi magyarázás és fenékreverés formájában. A kis foxi fejében kavarognak a gondolatok “nem szaglászhatom ezt a fekete kutyust, gazdi nem akarja, ez egy rossz kutya” és már szalad is utánunk és rátámad Csatira. Semmi komoly, én Csatit húzom el, foxit a gazdája és jöhet a nevelés második menete.
Régen olvastam egy kutyás könyvben, ide kívánkozik:
- a gazda keze csak dicsérjen
- a kutya az érzelmeinket érti meg, nem a szavainkat
