2011. június 5.

A megnevezés misztériuma

Az új teremtmény folyton beszél. Főként azzal foglalkozik, hogy a dolgoknak nevet adjon. A nagy vízesést - amit úgy szeretek - elnevezte Niagarának. Nem értem, miért. Azt állítja, hogy ez a zuhatag pontosan olyan, mint egy Niagara, tehát nem is lehet más nevet adni neki. Mondhatom, gyenge indok.

Jómagam már semmit sem nevezhetek el. Az új teremtmény maga ad nevet mindennek, ami az útjába kerül, mielőtt én még szóhoz jutnék. Megokolása mindig ugyanaz: pontosan olyan! Itt van például egy új madár, a Dodó. Azt mondja, csak rá kell nézni, mindjárt tudhatjuk, hogy Dodó, mert pontosan olyan, mint egy Dodó. A név rajta is fog ragadni.


Éva nem hiába az ősanyánk (mert persze, ő az aki mindent megnevez), megörököltük tőle a dolgok megnevezésének vágyát és képességét. Már kisgyerekként is a nevével vesszük birtokba a tárgyakat. Mi ez? Labda. És kész, semmit se tudunk róla, de már uraljuk, el tudjuk kérni, ha szükségünk van rá, és el tudjuk mondani mit csináltunk vele.
Na jó, a gyerek az még gyerek, de mi okos felnőttek, bezzeg. Igen? Hány olyan műszaki cikket használunk aminek csak a nevét tudjuk? A működéséről, a szerkezetéről fogalmunk sincs. Vagy, ha szerelőhöz visszük a kocsit, és megkérdezzük mit csinált vele. Nem fogadnánk el, ha azt mondaná megszereltem, 20 ezer forint lesz. De ha azt mondja, átfuvattam a dűznit, akkor megnyugszunk, az más, szóval a dűznivel volt a gond, akkor jogos a 20 ezer. Persze azt se tudjuk eszik-e vagy isszák a dűznit, és van-e a kocsinkban olyan egyáltalán. Ahogy Éva sem tudott semmit a Niagaráról, csak azt, hogy nevet kell neki adni, és azt, hogy pontosan olyan, mint egy Niagara. Úgy látszik így működik az agyunk, kellenek bele a nevek.

A névadás, tehát hatalom, ha én nevezem el, akkor kicsit jobban az enyém, kicsit jobban hozzám tartozik. Akkor is, ha az egy vízesés. Hát még, ha csak egy utca vagy tér, egy kicsike vagy nagyobbacska közterület. Talán ez a magyarázata a közterületek időnkénti dühödt átnevezésének. Aki átnevezi az utcáit, tereit, azt hiszi ettől már övé lesz a város. Meg aztán nálunk jelentős hagyománya van az utcaneveket amolyan ideológia tacepaónak használni. Nem mondom, hogy az átnevezések olykor nem voltak indokoltak, de biztos nem kell ilyen gyakran és ennyi utcát és teret átnevezni. Jó lenne észben tartani az utcanevek egy nem elhanyagolható funkcióját, nevezetesen a tájékozódás szolgálatát. Meg aztán a neveknek is megvan a maguk sorsa, olykor ellenállnak és nem hajlandók eltűnni. Az Andrássy út és az Oktogon negyven év alatt sem nagyon akart Népköztársaság útja és November 7-e tér lenni. A mostani átnevezésekről is majd mi, budapestiek mondunk ítéletet, elfogadjuk-e őket vagy sem. Vagy esetleg egy évtized múlva is a Moszkva téren sétálunk, csak "Széll Kálmán tér" feliratú táblák alatt.