2007. augusztus 15.

Tisza-tó-Szolnok

Egy régi vágyam, kicsit lerövidítve

Régen szerettem volna már biciklizni egyet végig a Tisza mellett és a Tisza-tó körül. Ebből idő hiányában most annyi lett, hogy Poroszló és Szolnok között csináltam egy egynapos túrát. Poroszlóra 9-re oda lehet érni vonattal, Szolnokról meg óránként több vonat is jön visszafelé, ezért nyugodtan gurulhatunk a saját tempónkban, nem kell félni, hogy lekéssük a vonatot hazafelé. Az úton volt nálam egy kölcsön GPS is, nem mintha a töltésen el lehetne tévedni, de legalább kipróbáltam ezt a kütyüt is. Tetszett a jószág, Poroszlón például azonnal kivitt a vasútállomásról a Tisza-tó partjára, meg Kiskörén is könnyen megtaláltam vele a töltés (és bicikliút) folytatását. A Bikely-ba is ebből töltöttem föl az útvonalat, törölve belőle a zavaró cikk-cakkokat, amit néhol csináltam közért keresés és partra lemenés címén. Szolnok előtt a földes töltésen gurultamban lementem a kütyüben levő térképről (nem mutatott semmilyen utat ott ahol mentem), de erősen reméltem, hogy a töltésen csak be lehet menni a városba és reményem valóra is vált. A töltés után a városba bevezető út ugyan bízvást indulhatna a "minden idők legtöredezettebb aszfaltútja" megtisztelő címért, de párszáz méter után már rendes útra ér az ember kereke.

poroszló bicikliút Poroszló, indul a bicikliút a szívemnek kedves táblákkal
Tisza-tó Tisza-tó
  • útvonal: Poroszló vasútállomás, árvízi töltés, Dinnyéshát, Kisköre, töltés aszfaltos úttal, Tiszasüly, út a töltés mellett, Kőtelek, Nagykörű, Fürdés, Földút a töltésen Szolnokig, Szolnok pályaudvar
  • távolság: 123 km
  • forgalom: semmi, embert is alig láttam (nem hiányzott)
  • az út minősége: árvízi töltés, hol aszfaltos, hol földes és néhol repedezett
  • a túra útvonala a www.bikely.com-on: biciklitúra, Tisza-tó - Szolnok
  • a túra útvonala KML fájlban (jobb klikk, cél mentése más néven): biciklitúra KML fájl
Tisza árvizi töltés A töltés eleinte aszfaltos ...
Tisza árvizi töltés ... az út végefelé meg földes.

Legszebb álmaimat váltotta valóra az út, a Tisza-tó és a Tisza holtág gyönyörű, bár utóbbinál ahhoz, hogy erről meggyőződjünk le kell menni a partra, mert a töltésről csak az ártéri erdő látszik, ami persze szintén nagyon szép. A partra lemenni pedig már csak egy kis lubickolás miatt is érdemes, az út vége felé nekem is nagyon jól esett. Nagykörű után, van egy kis vadkemping és szabadstrand féle, ahol elég sokan fürdenek, ezért a bicajt is bátrabban hagyhatjuk magára a parton. A GPS-nek köszönhetően a térképen is jól látszik, hogy pontosan hol van ez.
Ami viszont meglepett, hogy egész úton alig láttam biciklis túrázót, összesen két sráccal és két kisgyerekes családdal találkoztam, de ők is inkább helyben biciklizőknek tűntek semmint olyanoknak akik hosszabb túrát tesznek a Tisza mellett. Horgász, főleg a Tisza-tónál sok van. Ők kisebb részt biciklivel, nagyobb részt autóval érkeznek a partra (és a bicikliútra). A Kisköre utáni szakasz mizantrópoknak is kiváló, ezen a részen összesen egy vadőrrel találkoztam Szolnokig.

kata tisza-tó KATA Tisza-tó
(2007. augusztus 15.)