2007. február 11.

Ishido

A legjobb kirakós játék
FIGYELEM: új Ishido C# forráskóddal együtt.
Sok nagyon jó logikai játék van, ezen belül sok nagyon jó táblás, kirakós-leszedegetős játék van. Ezek közül is nekem legkedvesebb az Ishido, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Gondolkodni, figyelni, tervezni, a változó helyzetekre okosan reagálni ez mind-mind kell az Ishidohoz. Persze feldobálhatjuk a köveket (dominókat) a táblára csak úgy sebtiben is, de ezzel aligha lesz 7-8-9 csillagunk. Mások is szerethetik, mert elég sok program van rá, íme egy kis ízelítő. Rögtön az első az 1989-90-es "Ishido: Way of The Stones", amelyik DOS-os program létére mind a mai napig tökéletesen fut bármelyik Windowson! Tehát programozva se akárhogy lett! Ráadásul kisebb belső játékok (pl: csillagra jóslat) és nagyon jó leírás is van benne.
És, hogy tovább növeljem az Ishidok számát, tőlem is letölthetsz egyet forráskódostul. Mégpedig az általam írt, minimál dizájnos, de azért nagyon jól játszható Ishidot. Ezt anno calcitban (róla később) írtam egy kis programozás, illetve algoritmus okítgatás céljából. Ha már írtam, annyi pluszt beletettem, hogy a csillagok helyét jelölje és a kiinduló állást és a kirakás menetét is mentse az eredménnyel együtt, mert bizony egy-két szép kirakást jó lenne visszajátszani. (Ez még nem készült el, ha valaki beleírja kérem küldje el nekem is!)
Hát akkor játsszunk! Azért, ha valaki nem ismerné a szabályokat röviden elmondom őket.

Egy 12*8-as táblára kell 72 dominót felraknunk. A dominóknak 2 tulajdonságuk van (szín és forma), mindkét tulajdonságból 6-6 fajta van. Így 36 különböző dominónk lesz és minden dominóból 2 egyforma van, ez összesen 72. Hat dominó kezdéskor a táblán van, úgy, hogy minden tulajdonságból 1 legyen a táblán. Ezek mellé kell felraknunk a letakart talonból a többi dominót. A felrakás szabályai a következők:
  • minden dominót már fent lévő dominó vagy dominók szomszédságába kell felrakni, fölé, alá, balra vagy jobbra (átlósan nem lehet)
  • a felrakott dominó egyik tulajdonságának azonosnak kell lenni a szomszédos dominó egyik tulajdonságával (az nem baj, ha két tulajdonságuk is azonos)
  • ha két szomszédja van a felrakott dominónak akkor egyik tulajdonságának az egyik szomszédjával, másik tulajdonságának a másik szomszédjával kell egyeznie; három szomszédnál az egyik tulajdonságnak két szomszéddal, a másiknak egy szomszéddal kell egyeznie; négy szomszéd esetén pedig mindkét tulajdonságnak két-két (különböző!) szomszéddal kell egyeznie
  • a kirakás addig tart amíg minden dominót felrakunk, vagy amíg már nem lehet szabályosan felrakni
A felrakott dominókért pontokat kapunk, és bármily hihetetlen is, de az a cél, hogy minél többet. A pontozás az alábbiak szerint történik:
  • ha a felrakott dominónak 1,2,3,4 szomszédja van rendre 1,2,4,8 pontot kapunk a felrakásért
  • ha úgy rakjuk fel a dominót, hogy 4 szomszédja van ("csillag"), akkor ezen kívül plusz jutalompontokat is kapunk, minél több csillagunk van már, annál többet, az elsőért 25, a másodikért 50, aztán sorban 100,200,400,600,800,1000,5000,10000,25000,50000; az 50000 jutalomponthoz már 12 csillagot kell csinálnunk (nem lesz könnyű!)
  • ha már van csillagunk, akkor a felrakásért járó alappontszám is növekszik, mégpedig minden csillag után duplázódik, azaz egy 3 szomszéd mellé felrakott dominó addig amíg nincs csillagunk 4 pont, ha már 3 csillagunk van, akkor 4*2*2*2 vagyis 32 pont
  • a tábla szélére (sötétebb kockák) felrakott dominókért sosem jár pont
  • ha minden dominót fel tudtunk rakni 1000 jutalompontot kapunk, ha 1 dominó maradt akkor 500, ha 2 akkor 100 jutalompontot kapunk (ha ennél több akkor szégyelljük magunkat!)
Hát ennyi! Minél többet próbálkozunk, annál jobban ráérzünk a játék szépségére és annál jobban fogjuk szeretni. Ugyanakkor ez nem egy naponta 100 partit lenyomok típusú játék, meg kell adni a módját, és utána sokáig lehet örülni egy szép kirakásnak.

Ez a kirakás egész jól sikerült! De azért volt jobb, az eddigi legjobb eredményem 9 csillag 0 maradék 13516 pont.


Calcit

Ez az amiben készült az Ishido program. Ez egy mini fejlesztő környezet form szerkesztővel, debugerrel együtt. A szerzője arra szánta, hogy gyorsan lehessen vele szövegfájlokat manipulálni és algoritmusokat kipróbálni. Én hozzátenném, hogy oktatásra is kitűnő, bár saját nyelve van, és azon lehet meditálni (lehet, de nem fogok), hogy célszerű-e oktatáshoz egy speciális nyelvet használni. Maga a nyelv egy object pascal alapú nyelv (a Calcit Delphivel íródott) nagyon ésszerű és tömör utasításokkal. A Calcit is kiérdemli az "okos program" besorolást, csak messze nem az a kategória amit mindenki használhat, ezért nem is részletezem jobban. Aki tud egy kicsit programozni, annak nem lesz gond a használata, aki meg nem tud, az úgyse akarja használni. Bőven vannak benne példa alkalmazások is, és hát itt van példának az Ishido forráskódja is.

Calcit, kicsire összenyomott ablakkal


Az Ishido innen tölthető le:
ishido.zip
Telepíteni nem kell, csak a zipet kell kibontani egy könyvtárba. Mellette van a forráskódja is (ishido.pas), amit új alkalmazásként kell bemásolnod a calcitba, ha módosítani vagy próbálgatni akarod.
A Calcit weblapja:
http://www.calcitapp.com/
Az oldalon egy részletes dokumentációt is találunk.